Vannak olyan szakemberek, sot egesz tarsadalmak is (holland, de pl kanadai rendszer is ad eselyt valasztani, amerikai is, nemet is), amelyek latjak a masik oldal (haboritatlanul szulni akarok) erveiben is a letjogosultsagot.
S nem mas, mint Marsden Wagner mondja a kovetkezoket (Egeszsegugyi Vilagszervezet nok es gyerekek egeszsegevel foglalkozo szervezetenek volt igazgatoja)
http://www.natural-pregnancy-mentor.com/marsden-wagner.html "Nagyon ortodox orvosi, tudományos és perinatális képzésben részesültem, aztán kutattam, praktizáltam, majd a WHO munkatársaként Koppenhágába kerültem, ahol találkoztam egy dán bábával, aki megkérdezett, hogy részt vettem-e valaha a praxisom alatt egy otthonszülésnél. Mondtam, hogy nem. A legtöbb orvos Magyarországon, Németországban, az USA-ban vagy bárhol máshol, soha nem látott otthonszülést. Ez a bába, egy nagyon bölcs asszony volt – „sage femme“ – azt mondta nekem, hogy el kell mennem és látnom kell egy otthonszülést. Ő mindent elrendezett, így lehetőségem nyílt elmenni a szülésre.
Ez az esemény a reveláció erejével hatott rám, megváltoztatta az életemet. Láttam egy asszonyt, aki haladt előre a vajúdás folyamatában, majd eljutott abba a stádiumba, amit mi második fázisnak nevezünk, és ez a nő egyszerre rálelt a benne rejlő erőre. Azt mondta: „Lépjetek hátra!!! Most megszülöm ezt a gyermeket!!!“
Ettől halálra rémültem. Még soha életemben nem láttam olyan nőt, akiben előtört volna ez az erő. Ez az erő halálra rémíti a férfiakat."
innen az idezet:
http://www.tudatosszules.hu/olvasnivalok/marsden-wagner-beszed.htm