Sokat olvasgattam még Ákos születése előtt is, ezzel kapcsolatban, megrémitettek a legnépszerűbb alvástanitó módszerek: hagyjuk sirni, ellenőrzött sirás, felvesz-letesz, mézes madzag, stb, sorolhatnám..., mind sikerrel kecsegtetnek, de milyen áron... Azt sem értettem h minek kell aludni tanitani, ráadásul h egyedül, egy kisbabát, enni sem eszik egyedül, wc-re sem megy stb., akkor miért kellene épp aludnia egyedül??? Persze ez csak az én véleményem én igy látom a dolgokat...
Aztán Ákos születése után igen ötletesnek kellett lennünk, mert nem igen akaródzott aludni a kis drágámnak, ringattam, susogtam, énekeltem, éjszaka kocsikáztunk, hintaszéket vettünk stb., szerencsére rátaláltam a kendőre, sokat segitett, azt mondhatnám h vissza rántott a mélységből az alvás területén.
Most úgy vagyunk h sokszor nem is igényli h vigyem, betehetem a kiságyba ott ülök mellette simizem az arcát és nyomom halkan a "rámás csizmát visel a babám"-ot v valami hasonlót és már alszik is, persze nem mindig, de neki is vannak rossz napjai...
Délután a saját örömömre is, kimegyünk sétálni megnézzük a kutyát aztán hozzám bujik és megy a szundi.
Este fürcsi-cici-szundi a rituálé, de éjszaka hm, néha nagyon kemény, egyszerűen csak nem akar aludni, mondikál, aztán sirni kezd, akkor simi, cici, egy kicsit megnyugszik, néha csak hánykolódik, simizem megnyugszik, aztán kezdjük előlről, van olyan is nagy ritkán h alszik 5-ig, vagy csak 2x kel fel, szopizik és megy a szunya...
Szóval nálunk igy van, néha úgy aludnék egy jót, de reggel mikor felébred és rám mosolyog, akkor el is felejtem h milyen hosszú is volt az éjszaka
persze napközben mikor csukódik le a szemem rögtön eszembe jut